MOZGÓ-KÉPEK A MŰVÉSZETEK ÉS A TUDOMÁNYOK KÖZÖTT

Intermediális szimpózium és performance

XII. Laterna Filmakadémia

Pécs, 2010. December 10-12.

IMAGES MOVING ACROSS THE ARTS AND DISCIPLINES

12th. Laterna Film Academy

December 10-12, 2010, Pécs, Hungary.

A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 OFF-programsorozatának keretén belül tartandó nemzetközi inter- és multimediális szimpózium és performance a mozgókép alkalmazásának határterületeit, a társművészetekkel (képzőművészet, építészet, zene, irodalom, tánc) való kapcsolódási lehetőségeit igyekszik feltárni és a nagyközönség számára bemutatni.

A rendezvény vezérgondolata az, hogy napjainkban a különböző művészeti ágak összekapcsolódását figyelhetjük meg, hasonlóképpen, mint ahogyan ez a XX. század korai avantgárd mozgalmai belül észlelhető volt. Ebben a folyamatban a mozgókép különösen nagy szerepet játszik, hiszen a film már megszületésétől fogva magán viselte mindezen művészeti ágak hatásait, s részben éppen ezért próbálták a korabeli teoretikusok (s azóta is) hetedik művészetként elkülöníteni. Habár ez a próbálkozás láthatóan nem jár sikerrel, azt világossá tette, hogy a mozgóképet szinte minden más művészeti ághoz szerves kapcsolat fűzi. A képzőművészethez a képi kompozíció, a zenéhez a képek összefűzése és hangulati tényezője, az irodalomhoz a képek narrativitása, a színházhoz a kamera előtti tér megszervezése, a nézőtértől elválasztó negyedik fal és a dialógusok, az építészethez a téralkotás, és a tánchoz a látható testek mozgása köti. Talán egyetlen „valódi” sajátossága mutatható fel, s nem más, mint maga a mozgás, a képek mozgása, kivetítése, vagy szebben mondva, mozgó metszete. A modernizmus (1960-as évek) óta mind a film teoretikusai, mint maguk a filmek készítői rámutattak arra, hogy a mozgóképek „jelentése” nem annyira a képekben, sokkal inkább a képek között jön létre. E közöttiség az a hely, ahol a mozgókép a csenddel, a nem-hellyel, a hiátussal, a mozdulatlan mozdulattal határos, de csak úgy, hogy mindezt a képek nem folyamatos – szaggatott – mozgása hozza létre. Azt, hogy egyfelől mit köszönhet a mozgókép a társművészeteknek, másfelől miként alkothatja a mozgókép ezen ágak lehetőségi feltételét, s végül, de nem utolsósorban azt, hogy miért lehet az (ön)reflexivitás a szóban forgó művészeti ágak mérőónja – a teoretikusok próbálják megválaszolni; azt, hogy a különböző művészeti ágak között miképpen lehet összekötő elem a mozgókép, a mozgókép hatásmechanizmusait felhasználó (performance) művészek mutatják meg. Egyre inkább világossá válik, hogy a két oldal, a mozgóképek nem mozgóképi „köztes terei”, a nem mozgóképi jelenségek mozgóképi folyamatossága, úgy is, mint élmény szervesen összetartozik.

Azóta, hogy a film, mint a látványosság új formája megjelent a XIX. század végén, a mozgóképek állandóan vándoroltak a különböző művészeti ágak és tudományos és filozófiai elméletek által kirajzolt terek között. Éppúgy befolyásolták és meghatározták a leendő tömegkultúra fő irányvonalait, mint a művészeti és avantgárd mozgalmakat. Alapvetően kitágították a művészi kifejezhetőség határait mégpedig kétféle értelemben. Egyrészt kezdetben önálló, hetedik művészeti ágként igyekeztek azonosítani, mely a művészet újrafelosztását eredményezi, s egy új „Laokoón” megírására ösztönöz, melyet Rudolf Arnheim valóban megírt. Másfelől napjainkban az ún. kognitív elmélet hívei, mint Noël Carroll amellett érvelnek, hogy a film nem rendelkezik olyan sajátszerű és esszenciális tulajdonsággal, mely egyértelműen elkülöníthetné más művészeti ágaktól. Ehelyett, úgy tűnik, hogy a mozgókép egyedi esetei egyedi elbírálást kívánnak meg. Eszerint a mozgókép nem önálló médium, hanem sokkal inkább más médiumokat megtermékenyítő, alapvetően az intermedialitásban megragadható kifejezésforma. Moholy-Nagy fotogrammái, Maya Deren táncfilmjei, Brakhage filmkollázsai vagy Bill Viola videóinstallációi, a YouTube vagy a számítógépes játékok legújabb generációi nem csak a mozgókép szerteágazó alkalmazási lehetőségéről tanúskodnak, hanem önálló mediális formákként jelennek meg, melyek nehezen vagy egyáltalában nem sorolhatók az (egyetlen) kanonikus forma, a klasszikus értelemben vett film alá. De vajon mondhatjuk-e, hogy a mozgóképi intermedialitás esetei lennének? Ha igen, akkor meg kell tudnunk határozni ennek az intermedialitásnak a sajátszerű tulajdonságát. Ha nem, akkor a lehetséges művészeti formák vagy műfajok száma vészesen megnő, s az elméletalkotóan vélhetően minden igényéről le kell mondania.

Van-e kiút ebből a dilemmából? Vajon a sajátszerű tulajdonság hiánya szükségképpen azt jelenti, hogy a mozgókép nem lehet az ábrázolás (reprezentáció) önálló médiuma? Elképzelhető, hogy a film esetében nem az ábrázolás tárgya specifikus, hanem az mód, ahogy egy önálló, fiktív világot kijelöl számunkra. A festészet, a zene, tánc vagy akár az irodalom is képes kifejezni azt, amit a film. De e médiumok semmiképpen nem képesek oly meggyőzően és megtévesztően elénk varázsolni egy tőlünk függetlenül létező (másik) világot, mint ahogy ezt a mozgókép teszi. Hiába készítettek a művészettörténet során Zeuxisz szőlőszemeihez hasonló szemfényvesztő festményeket, a médium anyagiságának érzékelése azonnal széttörte az illúziót. Úgy tűnik, a mozgókép a priori rendelkezik ezzel az illúzionisztikus erővel, s ebben rejlik fő vonzereje legalábbis a tömegkultúrában. Olyannyira, hogy a digitális technológia korában képes a saját tárgyával „versengő” ábrázolásra, mai kifejezéssel szimulációjára. S úgy látszik, nincs elvi korlát e szimuláció illúziókeltő erejével szemben. A legújabb számítógépes grafikák és 3D technológiák megjelenése tovább erősíti a mozgókép nézőre gyakorolt „beszippantó” hatását. Ezzel a klasszikus filmet a szimulációs játékok élményvilágához közelíti, s eloldja a film anyagiságának tudatától, amit Polányi, Wollheim, Walton és más teoretikusok a kép esztétikai feltételének tartottak. Tulajdoníthatunk-e kifejezőerőt a szimulációt megvalósító mozgóképeknek? Vajon beszélhetünk-e egy újfajta posztmediális szenzualitásról a XXI. század elején?

Az intermedialitás teoretikusai viszont egy egész más jövőt „jósolnak” a mozgóképnek, amikor a legkülönfélébb előfordulásaikat elemzik a múzeumoktól az ellenőrző rendszereken át az internetes megjelenési formájukig. Vajon tényleges feloldódik a mozgóképek medialitása e területek funkcionalitásában? Vajon a képek információhordozó szerepe végleg eltünteti azok expresszivitását? Érdekes módon mindkét „tábor” hívei, a képek szimulációs erejében hívők és a képek intermedialitását hangsúlyozók ugyanazt a tulajdonságukat emelik ki, mint a mozgóképek vonzerejének legújabb forrását, az interaktivitást, s az ezzel együtt járó élményszerűséget. Ez nem csak a számítógépes játékok esetében van így, hanem az internet megjelenő mozgóképpel kapcsolatban, mint például a YouTube. (Egyetlen példa: a hollywoodi filmek léggömbbel való ékesítése, aminek már önálló rendezője is van). A mozgókép más intermediális formái, mint az installációk vagy a múzeumi térben újra mediatizált filmek a performatív színházi kísérletekhez hasonlóan a befogadó (inter)aktivitását emelik ki, mely az irodalmi mű nyitottsága és a Foucault által beharangozott szerző halála után az értelmezés „szabadsága” mellett, illetve azon túl a narratív események/epizódok konstruálására is kiterjed. Kérdés persze, hogy meddig terjedhet ez a befogadói szabadság. Az irodalomelméletből jól ismert „Gondolta a fene!” értelmezési szabadságát még a legszabadabb játékok esetében is korlátozza a tervező által elképzelt és a játékba beépített játékmenet szerkezete. Egyáltalában, meddig fokozható a játékmenet szabadsága? Addig, amíg maga a játék válik a valós élet játékterévé, s csak ez utóbbi fizikai törvényszerűségei korlátozzák? Azaz addig, amíg káték és valóság nem ér teljesen össze? A másik lényeges kérdés pedig az, hogy nevezhetjük-e valódi ábrázolásnak, s így narratívnak a szimulációs játékon belül a választott döntések, illetve cselekedetek sorozatát? Ha igen, akkor a valós élet minden egyes döntése vagy cselekedete annak számít a megtétele pillanatában. Ha nem, akkor a játék a játék tervezője szempontjából tekinthető narratívnak, s így ábrázolásnak. Tehát olyasvalakiéből, aki a játékon kívül állva tudatában van annak konstruáltságával, azaz „anyagiságával”.

A konferencián a következő témakörökhöz kapcsolódva várunk elméleti és filmelemzési előadásokat:

• a mozgóképek intermediális lehetőségei, más művészetekkel alkotott hibrid és a digitális vizualitás által remediatizált, formái és azok elmélete
• a mozgóképek interaktív alkalmazásai és azok esztétikája
• a digitális remedializáció visszahatása a klasszikus értelemben vett filmformákra (játékfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, stb.)
• a mozgókép helye a kortárs vizuális kultúrában
• a mozgókép „demokratizálódásának” hatása a populáris kultúrára és az esztétikára
• a képzőművészet, építészet, zene, irodalom és a színház mozgóképi – intermediális – megjelenési formái iránt érdeklődnek;
• filmtörténeti adalékot kínálnak a művészeti ágak keveredése, alkalomadtán * összművészeti alkotássá szilárdulása vonatkozásában;
• elméleti érvekkel támasztják alá a művészeti ágak elkülöníthetetlenségét, s ebben a mozgókép elévülhetetlen érdemét látják;
• az intermedialitás és a reflexivitás elméleti összefüggéseit kutatják

Meghívott előadók közül a meghívást elfogadta:
Aspen Aarseth, Mike Bal, Laura Marks, Timothy Murray, Joachim Paech, Pethő Ágnes

A konferenciát videoinstallációk és performanszok kísérik.

Tervezett meghívott alkotók:
Forgács Péter, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Várnai Gyula, Walicka Tamás

A fenti témákból nem csak kutatók, egyetemi oktatók, hanem Ph.D hallgatók jelentkezéseit is várjuk.

Az előadás időtartama a vitával együtt 30 perc

Jelentkezni egyoldalas absztrakttal beküldésével lehet a következő email címre: laternamagica@hotmail.hu

A konferencia honlapja: http://mozgokepforum.uw.hu/laternamagica

Egyéb információ: tarnaylaszlo@gmail.com, faluhelyi.krisztian@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.

A konferencia nyelve: angol, magyar

Az előadás elfogadásának kiértesítési határideje: 2010.október 10.

Részvételi díj magyarországi résztvevők számára 8.000 Ft, egyetemi hallgatóknak 5.000 Ft, mely tartalmazza a regisztrációs díjat, a konferencia alatt fogyasztható ételt, s italt (ebéd, kávét, üdítő, aprósütemény); a konferenciát záró vasárnapi banketten való részvétel (villányi bórkóstolással egybekötött kirándulás és vacsora): 8.000 Ft.