1. A képzés célja:
Az irodalomtudomány alapvető elméleti és módszertani problémáinak tárgyalása, különös tekintettel az elmúlt félévszázad irodalomtudományi törekvéseire és az irodalmi interpretáció folyamatára.
Az irodalomtudomány MA-szakirány elsősorban olyan szakemberek képzésére törekszik, akik egyrészt alaposan és kreatívan ismerik az irodalomtudomány és az irodalomelmélet alapvető problémáit, tájékozottak az irodalomtudomány meghatározó irányzataiban és azok fogalomkészletében, másrészt interpretációs felkészültségük és érzékenységük segítségével képesek elsősorban irodalmi és bölcsészettudományi, sőt bármely szöveg értelmezésére és innovatív applikációjára. Diszciplinárisan kiválóan képzett “értő olvasók” állnak az irodalomtudomány szakirány képzésének előterében, akik enciklopédikus és operacionális tudásukkal képesek bármely (verbális, vizuális, intermediális) szöveg interpretációs horizontját megnyitni és azzal párbeszédre lépni. Tekintettel arra, hogy korunk kultúráját egyre inkább a legtágabb értelemben vett “szöveg-kultúrának” tekinthetjük, így igencsak indokolt a szövegek sokféleségére és sokszínűségére nyitott szakértő olvasók képzése az irodalomtudomány szakirány keretein belül.
2. A képzési idő, megszerzendő kreditek:
- félévek száma: 4
- a tanórák (minimálisan szükséges kontaktórák) száma: 360
- a szakirány elvégzéshez teljesítendő kreditek száma: 40
Hálóterv
|
Tantárgy neve |
Félév és óraszám |
Számonkérés típusa |
Kredit |
|||
|
1 |
2 |
3 |
4 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Irodalomelmélet: alapfogalmak |
30 |
|
|
|
kollokvium |
3 |
|
Irodalomelmélet: kritikai irányzatok |
30 |
|
|
|
kollokvium |
3 |
|
Retorika |
30 |
|
|
|
Gyakorlati jegy |
3 |
|
Kreatív írás |
30 |
|
|
|
Gyakorlati jegy |
3 |
|
Esztétika |
|
15 |
|
|
Kollokvium |
3 |
|
A kulturális közvetítés elméletei |
|
30 |
|
|
Gyakorlati jegy |
3 |
|
A társadalmi nemek tudománya |
|
30 |
|
|
Gyakorlati jegy |
4 |
|
Interpretációs stratégiák |
|
30 |
|
|
Gyakorlati jegy |
3 |
|
Hang – kép – szöveg |
|
|
30 |
|
Kollokvium |
3 |
|
A kortárs irodalom recepciója és intézményei |
|
|
15 |
|
kollokvium |
3 |
|
Kritikaírás |
|
|
30 |
|
Gyakorlati jegy |
3 |
|
Hermeneutika |
|
|
|
30 |
Gyakorlati jegy |
3 |
|
Műfajok és médiumok |
|
|
|
30 |
Gyakorlati jegy |
3 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Óraszám/kreditszám
félévenként |
120 |
105 |
75 |
60 |
|
|
|
Kreditszám
félévenként: |
12 |
13 |
9 |
6 |
|
|
|
Óraszám mindössszesen: |
|
|
|
|
|
360 |
|
Kreditszám mindössszesen: |
|
|
|
|
|
40 |
|
|
|
|
|
|
|
|



