Az Apertúra filmes folyóirat 2005 őszén indult útjára Szegeden az ország filmes programjainak közös vállalkozásaként. Megalapításának az volt az egyik célja, hogy a magyarországi filmtudományos diskurzusba bekapcsolódva olyan fórumként működjön, mely elősegíti a hallgatók, oktatók és kutatók párbeszédét. A szegedi bölcseleti iskola hagyományaiból következően is a folyóirat legerősebb profilja a filmelméleti-kritikai megközelítés. A megjelent számokra visszatekintve világosan körvonalazódnak azok a problémák, kérdések, melyek köré a szövegek egyfajta virtuális párbeszédként, alkalmanként műhelymunka keretében zajló vitaként szerveződnek. A folyóirat köré tudományos kutatócsoport szerveződött, melynek foglalkozásai a hallgatók számára is nyitottak.
Több okunk is van arra, hogy kijelenthessük: a kortárs filmelmélet olyan pontra érkezett, ahol újra kell gondolni a tudományterületet mozgató előfeltevéseket és megközelítési módokat. Az új digitális médiumok megjelenése, a befogadói, terjesztői, felhasználói szokások megváltozása, a néző kognitív tevékenységére vonatkozó új elgondolások mind szükségessé teszik, hogy felülvizsgáljuk azokat a premisszákat, melyek megteremtették a film tudományos vizsgálatának alapjait a ’70-es években. A formálódó, átalakulásban lévő kérdésfeltevések teszik izgalmassá a terület beható tanulmányozását.
A műhely főbb problématerületei:
1.) a medialitás-intermedialitás kérdése
2.) a nézőszubjektum megalkotottsága
3.) a történetmondás filmi megvalósulásának szabályszerűségei
4.) korai filmelmélet.
Az Apertúra Műhely a következő konferenciák szervezésében vett részt:
2005. április: Kép/Szöveg/Film/Reprezentáció a multimediális korban nemzetközi konferencia (Szeged)
2006. április: Szunnyadás (Erdély Miklós filmjeiről és filmes írásairól)
2006. december: A Vászon és a Dívány találkozása. Szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén (Pécs)
2007. november: „Kettős vetítés”. Bódy Gábor és Jeles András munkáinak összehasonlító elemzése (Szeged) (http://www.jeles-body.hu)
2008. november: A kép tudattalanja, a tudattalan képei II. Magyar pszichoanalitikus filmkonferencia (Pécs)
Kiadványok:
Apertúra. Film–Vizualitás–Elmélet
Apertúra Magazin
Vizuális és irodalmi narráció (digitális felsőoktatási tananyag). Szeged, 2006. (szabadbolcseszet.elte.hu)
Megjelenés előtt áll az Apertúra-könyvek sorozat.
Eddig megjelent kötetek:
- Hitchcock. Kritikai olvasatok (Szeged, Pompeji, 2010)
- Marc Vernet: A hiány alakzatai. A láthatatlan és a mozi (Szeged, Pompeji, 2010)
Tervezett kötetek:
- Vizuális és irodalmi narráció. Szöveggyűjtemény (Szeged, Pompeji, 2011)




