A posztstrukturalista elméletek markáns magyarországi képviselőiből (Hárs Endre, Hódosy Annamária, Kiss Attila, Kovács Sándor, Szilasi László, Odorics Ferenc) álló deKon-csoport (1992-2004) számos, a modern és posztmodern irodalomelméleti irányzatok belátásait bemutató és hasznosító konferenciát szervezett. Az országos (el)ismertségnek örvendő DEkonFERENCIA – rendezvények irodalomelméleti témákat dolgoztak fel (A szerző neve, per vers), illetve kanonikus irodalmi alkotásokat értelmeztek újra (például Vörösmarty Mihály: A Rom; Arany János: A nagyidai cigányok; Esterházy Péter: Fuharosok; Mészöly Miklós: Megbocsátás; Krúdy Gyula: Szindbád; Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival). A konferenciák egy részét a deKON-csoport által gondozott, deKON-KÖNYVek című sorozat dokumentálta, de a könyvsorozatban több fordítás- és gyűjteményes kötet, számos önálló kötet is napvilágot látott.
A tanszék irodalomelméleti vizsgálódásaink középpontjában az 1945 utáni irodalom, film, színház- és képzőművészet, illetve a digitális médium intermediális összefüggései állnak. Célunk, hogy az intermedialitás különféle, bináris oppozíciókra épülő elméleti modelljein túlmutató metanyelvi és diszkurzív apparátus kidolgozásával a XX. század második felében, illetve a XXI. század elején jelentkező meghatározó narratív, retorikai és médiaarcheológiai mintázatokra mutassunk rá. A kutatás tétjét azonban nem a mediális lenyomatokra való puszta rámutatás, hanem elbeszélő funkcióik, az utóbbi néhány évtized technológiai és kulturális változásaival való összefüggéseik, illetve interpretációelméleti vonatkozásaik és távlataik feltárása alkotja. A szövegek/életművek feldolgozásában kétféle megközelítésmódot alkalmazunk: 1. a vizuális és szimulációs médiumok az irodalmi szövegekben játszott szerepének komparatív vizsgálata; 2. az e médiumokkal való bánásmód alakulásai egy-egy életművön belül.
A mediális „lenyomatok” feltárása és a médiumok dialektikus egymásrautaltságának elemzése ugyanakkor megköveteli azoknak a módozatoknak a feltérképezését is, ahogyan az egyes médiumokat, illetve a médiumközi viszonyokat elméleti és történeti keretben taglalták. A kutatás során így hangsúlyt fektetünk a mediális különbségek eltérő és időben áthangsúlyozódó magyarázataira, a médiumok versengésének, a „médiumkonkurenciának” az aspektusaira. Verbális és vizuális, statikus és mozgóképi, akusztikus és grafikus, analóg és digitális médiumok közös jelalkotásait nem egy homogén, a textualitás vagy a nyelvszerűség „közös nevezője” alapján konceptualizálható konstrukcióként fogjuk fel és vizsgáljuk, hanem a médiumok percepciós előfeltételezettsége, illetve a humántudományos teóriák által létesített sajátosságaik heterogenitását szem előtt tartva különbözőségeikre, ezek dinamikus együttműködésére és versengésére, valamint a köztes létmód viszonyaiban létrejövő jelentéskomplexumok képlékenységére koncentrálunk.
A médiumköziség vizsgálata egy interdiszciplináris szempontrendszer működtetését kívánja meg. Kutatásainkban ennek megfelelően az általános szemiotika, a nyelv-, a kép-, a reprezentáció- és a médiumelméletek, a film-, média- és kultúratudomány, a narratológia, az új retorika, a kritikai ikonológia és a képantropológia belátásaira támaszkodunk.
A tanszéken végzett kutatások másik csapásiránya a történetek létrehozásának és megértésének, a történetmesélés műfaji, mediális kondicionáltságának vizsgálatára irányul. A narratív megértés nem más, mint az ismeretszerzés és -elosztás egyik alapvető módja. Már a strukturalista narratológiák is felhívták a figyelmet arra, hogy a narrativitás szerepe sokkal átfogóbb jellegű, mint ahogy azt korábban gondolták. Egyrészt összekapcsolja a különböző nyelvű és kultúrájú népeket, másrészt nem szűkíthető le csupán a verbális, netán az irodalmi nyelv területére. A narratív megközelítés egyre nagyobb teret hódít a történettudományban, a pszichológiában, a jogelméletben, a zsurnalisztikában; történetekkel nemcsak műalkotások befogadása során találkozunk, hanem elsősorban a mindennapjainkban. Ezért lényegbevágó a narratív szövegek működésmódjának megértése; nemcsak a tudomány feladata ez, hanem az oktatásban is nagyobb teret kell nyernie. A tanszéken végzett kutatások olyan magyar nyelvű írások elkészítésére irányulnak, melyek módszeresen megvilágítják a narrativitás szerepét és alapkategóriáit.
Nyertes projektek, pályázatok:
2004-2007: „Az élő retorika. Retorikai fogalomrendszerek relevanciája az irodalmi művek befogadásában” (vezető kutató: Hódosy Annamária)
2005-2009: „A dialogikus értelmezés interdiszciplináris elmélete és a kulturális szöveg alakváltozatai (verbalitás, vizualitás és multimedialitás)” (vezető kutató: Odorics Ferenc vezetésével)
2006: Vizuális és verbális narráció (vezető kutató: Füzi Izabella)
